4. nap - Marosvásárhely, Torda, Gyulafehérvár

Korán reggel értünk Marosvásárhelyre, még csöndes volt a park, ahol megálltunk az autónkkal. Próbáltunk a várhoz legközelebb leparkolni, ami sikerült is, ráadásul II. Rákóczi Ferenc szobra mellett.

 

A vár itt is felújítás alatt, füvesítés, renoválás. Belül munkagépek, törmelék, nem éppen turistahívogató látvány, de minket semmi sem állíthat meg. Mindenhova bemegyünk, mindent lefényképezünk és mindenre rácsodálkozunk.
 

A várat Báthory István erdélyi vajda építette a XV. században a gótikus református templom köré, bástyákkal, védőfalakkal. Manapság már múzeumokká alakítják, és a vár területén pihenőparkot hoznak létre.

Vitéz Mihály szobra és a Kultúrpalota nem messze a vártól.

A Rózsák terén pedig ez az Ortodox katedrális áll.

Irány Torda. A hasadék szembejött velünk. :)

"A monda szerint László király serege kemény ütközetet vívott a túlerőben levő kunokkal Torda határában, de hiába, mert annyi volt a kun, mint fűszál a réten. Ebben a reménytelen helyzetben László király úgy döntött, hogy visszavonulást fúvat, nehogy odavesszen a serege. A kürt szavára visszafordultak a magyarok és a Torda feletti hegy irányába kezdtek vonulni. A kunok rögtön a nyomukba eredtek: Utána! Utána! - ordították. Tudták: ha Lászlót elfogják, övék lesz a magyar föld - mindannyian a király után vetették hát magukat. László paripáján véres hab vert ki, mégis olyan közel értek már hozzá a kunok, hogy fejszéikkel levághatták volna. Ekkor László feltekintett az égre, és Istenhez fohászkodott: Ó, Uram, segélj! S ím, abban a pillanatban kettéhasadt a hegy, s László háta mögött rettentő nagy hasadék tátongott. A kunok meghökkenve álltak meg a szakadék peremén, majd a csodát látva ijedtükben visszafordultak. Így keletkezett a Tordai-hasadék, s a szerencsésen megmenekült király lovának patkónyomai ma is látszanak a hasadék fölötti Patkós-kövön."

Tordán is a sóbányára voltunk kíváncsiak. A bejárat így festett.

Hosszú fa lépcső vezet le a bányába, acél betétekkel és korláttal, ami legalább fél kilométeres alagútban folytatódik, innen nyílnak a kamrák, termek (József, Mária Terézia és Antal termek).

Elakadt a lélegzetünk, amint megláttuk merre vezet az út. A falaknak különös textúrát kölcsönzött a rárakódott só, a megvilágítás is ezt a hangulatot fokozta. Kellemesen hűvös volt lent, főleg a kinti hűség után nagyon jól éreztük magunkat.
 
 
 
 
A bánya összes termének kivételes akusztikája van. A harang formájú aknák egyikbe le is kiabáltunk. :) Persze nem gondoltuk, hogy még csak most fog jönni a java, ahogy megtaláltuk a Rudolf tárnát. Annyira emlékszem az érzésre, teljes extázis, gyors szívverés, ámulat és bámulat, száj tátva maradt. Először a tárna szélén, a fal mentén körben egy fagerendákból összeeszkábált (ami azért masszív volt) teraszt láttunk, acél korlátokkal, onnan lenézve tárult elénk az egész bánya látványa.
 
 
 
Mint egy illúzió. Mit ne mondjak, akár egy sci-fi, mint a Nausicaan űrhajó, különböző alakzatok, közel 13 emeltnyi mélységben. Felülről drótokon lelógatva kristályként csillogó, cseppként hulló fények, ami mindent megvilágított. Odalent lassan mozgó óriáskerék, amfiteátrum, játszótér a gyerekeknek, billiárd, bowling is található. A bánya fala is nagyon látványos, teljes az összhatás, már-már futurisztikus, ahogy a fények megvilágítják. Panorámalifttel lehetett lejutni, de választhattunk 172 lépcsőfok közül is, hogy megnézhessünk mindent közelebbről, amit eddig felülről láttunk. Én az utóbbi mellett döntöttem. :) Gyorsabbnak tűnt, mert kígyózó sor állt a lift előtt.
 
 
 
Ha azt gondolod, hogy mindezt nem lehet már fokozni, nagyon tévedsz. A Terézia tárnában egy gyönyörű csónakázó tó volt, érdekes gömb alakzatok közt lehet a pároknak csónakázni.
 

 
 
 
Érdekességként: "Tordán a só kitermelése felszíni kamrák formájában már a rómaiak idején megkezdődött, a bányászatot igazoló dokumentumok 1271-re vezethetők vissza, amikor hivatalosan is létrehozták a sókamarát. A ma is létező sóbányát 1690-ben nyitották meg. A XVII. század vége és a következő század eleje fellendülést hozott az erdélyi bányászatban a Bécsi Udvar által hozott rendelkezéseknek köszönhetően, melyeknek célja a régió gazdasági megerősítése volt. A sót legelőször -statikai okok miatt- a harang formájú nagytermekben termelték ki (József, Mária Terézia és Antal termek), majd 1850 után a trapéz alakú aknákban folytatták. Ezzel az ásási móddal nagyobb mennyiség kitermelése vált lehetővé ugyanabban a mélységben. 1853-ban elkezdték a Ferenc József galéria ásását, melynek teljes hossza 917 méter. Ezzel egy időben felújították a Mária Terézia aknát, és mellette megnyitották a Gizella és Rudolf aknákat is. Egy-egy ilyen akna méreteire jellemző, hogy több százezer tonna sót biztosított, több évtizeden keresztül. A sót mindvégig szakképzett bányászok termelték ki, a függőleges kiemelés pedig lovak által húzott csigaszerkezettel történt. Az aknákban faggyúviaszos gyertyákkal, gyertyákkal és fáklyákkal világítottak. A só kitermeléséhez soha nem használtak robbanóanyagot, csak kizárólag emberi erőt." - Erdélyi Turizmus
 
Következő kirándulóhelyünk Gyulafehérvár volt. Maga a vár, ahol tettünk egy hosszabb sétát. A képek pedig magukért beszélnek.



 

 

Ezután Szelistye következett, ahol egy éjszakát töltöttünk. Szép kis szállásunk volt, a hegyekre nézett a szobánk.
 
 
 



Hogy tetszett? 5.0/1

Pin It



Talán ez még érdekelhet:
Kategória: Filléres emlékeim | Dátum: 2014 » Július » 29Megtekintések száma: 886 | Hozzászólások: 0 | Címkék: marosvásárhely, Erdély, Torda, 4.nap, Gyulafehérvár

Mit gondolsz erről?
avatar
Mentés