Egy kicsi IronGirl

Meg volt a visszaszámlálás. Az IronMan-ek úsztak, tekertek, majd befutottak szombaton, mi - a leendő IronGirl-ök - ezredmagammal, vasárnap álltunk a rajthoz. Korántsem teljesítettünk annyit, mint a fiúk, de kezdetnek ez is elég volt. A futás, szerintem így is a három közül a legnehezebb.

Szóval 10 kilométer. Nem sok mondhatni, de nem is kevés főleg, ha egyéni csúcsról beszélünk, vagy, ha ki akarjuk hozni magunkból a maximumot. A felkészülés az adott volt. Minden edzés alkalmával 10 km-t futottam. Bár nem voltam magammal teljesen megelégedve, bíztam a verseny hangulatában és, hogy majd csak magával húz a tömeg. Bemelegítés együtt, megmozgattak mindenkit.
 
 
A rajt után pár méterig gyalogolt a tömeg, mert olyan sokan voltunk, mire beindult az eleje a vége még javában sétált. Mikor megindultunk próbáltam mindent úgy csinálni, mintha csak edzenék, csak egy picivel gyorsabban, tehát 6 perc alatt 1 km-t. Aztán ezt tartani a végéig, az a nem semmi. Nem is ment. Startnál megvolt a saját tempóm úgy gondoltam, de mivel már a felénél éreztem a holtpontot, így valószínűleg az elejét elfutottam. Sok verseny lefolyik még mire tapasztalatot gyűjtök. Mondhatnám azt is, hogy szűk volt a pálya és nem tudtam előzni. :P Amúgy tényleg szűk volt. Egy kisebb kör, majdnem a Petőfi-hídig, amiből hármat kellett megtenni. Ennyibe hasonlított csak az IronMan-hez, három kör, három sportág. :) Így viszont a szurkolók remekül tudták biztatni a futókat, végig kétoldalt lehetett állni. Innen is csókoltatom azt a hetven éves bácsit, aki végig, kitartóan egy kereplővel, hangos drukkolással segítette a lányokat. "Hajrá lányok! Ügyesek vagytok lányok! Szépek vagytok lányok! Jók vagytok lányok!
Ez kellett nekem,  a végén belehúztam, még ha nem is látszik. :)
 
 
Ezennel egy kicsi IronGirl vált aznap belőlem. :)
 
Eredmény: 1 óra kereken, mondhatni, egyéni csúcs



Hogy tetszett? 5.0/1

Pin It



Talán ez még érdekelhet:
Kategória: SportolOK | Dátum: 2014 » Augusztus » 26Megtekintések száma: 885 | Hozzászólások: 0 | Címkék: 10 km, IronGirl

Mit gondolsz erről?
avatar
Mentés