Skyrunner kiáltványa - motiváció

Kiss or kill. Csók vagy halál. Csókold meg a dicsőséget, vagy halj bele a próbálkozásba. A bukás a halál, a győzelem az élet. A harc határozza meg a győzelmet, a győztest. Hányszor fakadtál könnyre a dühtől, a fájdalomtól? Hányszor felejtettél el mindent, ment el a hangod, az ítélőképességed a fáradtságtól?

És hányszor mondtad magadnak ilyenkor: „Gyerünk! Tovább!” Csak még egy pár órát! A következő emelkedőt! A fájdalom nem valóság, csak a fejedben létezik. Uralkodj rajta, töröld ki, szüntesd meg és haladj tovább! Szenvedjenek a riválisaid! Nyírd ki őket!” Önzőség igaz? De a sport önző dolog, hiszen önzőnek kell lenned, hogy megtanulj küzdeni, miközben szenvedsz, élvezni a magányt és a poklot. Megtorpansz, köhögsz, fázol, nem érzed a lábadat, rosszul vagy, hánysz, fáj a fejed, tele vagy sebekkel, vérzel… Létezik ennél jobb dolog?

A lényeg nem a lábad, hanem az, hogy lélekben milyen erős vagy. Mert esőben, szélben, hóban is tudnod kell futni: ha a villám belecsap a fába melletted, akkor is tovább kell futnod; ha csípi a bőröd a hóesés, jégeső veri a tested, hogy kicsordulnak a könnyeid, akkor is tovább kell futnod; és ahhoz, hogy tovább fuss, le kell törölnöd a könnyeidet, hogy lásd a köveket, a falakat, az eget. Lelkierő kell ahhoz, hogy lemondj a bulizásról, a kiváló osztályzatokról, hogy nemet mondj egy csinos lánynak, mindennek, ami eltérítene a céltól. Bele kell adnod mindent, kimenni az esőbe, miközben a sebek, amelyeket a sárban elesve szereztél, összevérzik a lábadat, aztán ismét összeszedni magad, és folytatni a futást a hegynek felfelé, míg végül a lábaid azt sikoltják, hogy „Elég!”, és cserbenhagynak, a vihar közepén, egy távoli, magányos hegycsúcson, amíg utol nem ér a végzet.

A zoknid átázott, a szél a szemedbe fújja a havat, és az izzadság az arcodra fagy. A tested és a lábad könnyű. Érzed, ahogy a lábadra nehezedő nyomás, a tested súlya a lábközéptáji csontokba és a lábujjaidba koncentrálódik, és akkora, hogy képes lenne összezúzni a sziklát, kontinenseket elmozdítani, bolygókat elpusztítani. A lábad alig érinti a földet, sasként siklasz a levegőbe, gyorsabban futsz a gepárdnál. Aztán irány lefelé, amíg el nem csúszol a hóban és a sárban, hogy aztán újra nekilendülj, készen a szárnyalásra, és dühöd, haragod, szenvedélyed belekiabáld a mélységbe, a hegy szívébe. Csak a legelszántabb rágcsálók és az alant, fészkeikben kuksoló madarak lesznek fültanúid. Egyedül ők ismerik a titkaidat és a félelmeidet. Mert a bukás a halál. És nem halhatsz meg, amíg nem adtál bele mindent, amíg nem kezdtél sírni a fájdalomtól és a sebektől. Nem adhatod fel! Az utolsó pillanatig harcolnod kell!        

Mert a dicsőség mindennél nagyobb, és csakis a dicsőséget tűzheted ki célodul, különben el fogsz bukni a harcban, hiába adod bele mindened. Nem lehet nem harcolni, nem szenvedni, nem belehalni…Ez a szenvedés ideje, harc ideje, a győzelem ideje! Csók vagy halál.        

 

                 




Hogy tetszett? 0.0/0

Pin It



Talán ez még érdekelhet:
Kategória: SportolOK | Dátum: 2014 » Május » 16Megtekintések száma: 1453 | Hozzászólások: 0 | Címkék: futás, motiváció

Mit gondolsz erről?
avatar
Mentés