Velencei-tó kör, avagy az első 30 km
Előre bocsájtom, biztos vagyok benne, hogy minden fejben dől el és utána jön a többi. Már, ami a versenyzést és a hosszú távot illeti. Elsőként rendben kell lenni agyban, majd rendben kell lenni edzettségileg - és nem utolsó sorban -, sokat számít, egy társ, aki mindenben partner és segítőkész. Ezek nélkül nem lehet teljesíteni a kitűzött célt. A következő lépés a futó életemben a 30 km teljesítése volt, jelen esetben a Velencei-tó körbefutása lett a cél.

Mindezek mellett egy jótékony futás is volt egyben. Eszközvásárlásra gyűjtöttünk pénzt a Perpetum Speciális Mentők részére és egy székesfehérvári iskola rászoruló tanulóinak iskolakezdésére.

Hogyan teljesítettem a Velencei-tó Szupermaratont, azaz az első 30 km a Velencei-tó körül

Hetek óta csak a 30 km járt a fejemben. Végigfuttattam magamban egy felkészülési tervet és próbáltam ahhoz ragaszkodni. Igaz, hogy dög melegek voltak az elmúlt hetekben is, az edzéseket megtartottam, pár versenyen részt vettem. Az említésre méltó, szintes ilinyi Földrengetőn - hogy jobban bírjam a síkfutást -, aztán a magamutogató IronGirl-ön, amiről már itt írtam pár sort. De egyik sem úgy sikerült, ahogy terveztem. Mindegyiknél megölt a meleg. Egy hosszabb edzésre jutott csak időm a "nagy" verseny előtt, de az is csak 23 km lett. Meg voltam vele elégedve, jól bírtam, éppenséggel nem volt hőség és be is sötétedett. Csak egy dologban reménykedtem, hogy verseny napján nem lesz tűző nap és minden simán fog menni, hát nem így lett. De nem akarok így belevágni a közepébe, van pár gondolatom még, amit fontosnak érzek, hogy leírjam.

Mint említettem, nagyon sokszor  mantráztam a 30 km-t , többször végigmentem fejben a pályán. Tudtam, hogy a háromnegyede biztos meglesz, utána már csak 7 km és vége. Ismerem az érzést, hogy milyen az, amikor fáj és milyen az, amikor már nincs semmi bajom. Futok addig, ameddig a testem teljesen el nem fárad, ilyenkor még egy kicsit ráhúzok. Megtanultam már önmagam, tudom milyen érzésekkel kell megküzdenem. Verseny előtti nap, annyira izgatott voltam - ki is posztoltam a facéra -, hogy fizikai tüneteket produkáltam. Be kellett vennem aspirint, fájlaltam a mellkasom, influenza jellegű panaszaim lettek. Kissé el voltam kenődve. Ilyen állapotban nem indultam még versenyen. De menni akartam.

A teljes utat megterveztük. Igen, ketten a párommal, aki mindig elkísér, de most nagyon felelősségteljes feladat hárult rá. A frissítésem és segítségem az egész 4 órás táv alatt. A versenykiírásból tudtuk hanyadik kilométernél vannak a frissítőpontok, de mi sem hagytuk a véletlenre, beiktattunk még hármat, a biztonság kedvéért. Már tudtuk előre, hogy szinte az egész pályán nem lesz árnyék. Följegyeztük a GPS koordinátákat, hogy hol várjon, beélesítettük a követő programot, hogy tudja mikor és hol vagyok, majd bepakoltam a menetfelszerelésemet. Az ivózsákomban 1,5 l víz, egy 3 decis kis kulacs rászerelve, amiben izó volt. Volt nálam még magnézium és só, amit 1,5 óránként vettem be, zsepi, ha elkap a szapora. :) Készen álltam, mint egy deszantos. :) A kocsiba raktunk még, 5 l vizet, izót, banánt, müzli szeletet, túró rudit, egy váltás cipőt zoknival.

Verseny napja

Augusztus 30. vasárnap. Reggel 4:30 ébresztő, majd zuhanyozás. Mivel bármikor képes vagyok levest enni, így megmelegítettem a húslevesemet, tésztával és bekanalaztam. Bekészítettem az útra két szendvicset, vizet, üdítőt a hűtőtáskába és 5-kor elindultunk. Időben megérkeztünk az Északi Strandra. Átöltöztem, megrohantam a wc-t, bevizeztem a fejem és sapkám, majd felszerelkeztem, de előtte jól be lettem kenve naptejjel. Fél szendvicset tudtam csak megenni, meg 3 rudit, egy banánt. Ennyivel indultam.


A start először 8:30-ra volt kiírva, majd 9:00-re, végül 8:50 lett belőle. Már ez idő tájt is nagyon meleg volt. Időjósok szerint 35-38 fok várható, de több lett. Elindítottak. Mi elindultunk, sokan még mosolyogva, jókedvűen. Magunk mögött hagyva a startkaput, utánunk dördül el a startpisztoly. Hangos röhögésben törtünk ki. :D Kicsit elcsodálkoztam, hogy az északi parton milyen sok emelkedő van, de nagyon szép környezetben, egy jó kis bicikli úton futhattunk, bár vigyázni kellett a szembe jövő bringásokkal és olykor az autókkal is. A szintektől eltekintve, ez az első pár kilométer volt a legjobb része a körnek, mert itt még volt árnyék és erdős részen futottunk. Az első frissítőpont 5 km-nél volt. Innentől kezdve gyorsan pörögtek a kilométerek.

Átfutottunk egy falun, ahol volt egy kút, ott mindenki tudott plusz hideg vízhez jutni. Én leginkább a fejemet vizeztem, de csak addig hűsített, amíg leöntöttem magam. Utána nem sokat ért a 32 fokos forróságban. A 2. frissítő pontnál 13 km körül volt banán, pici szendvicsfalatka, sós keksz, víz, valamilyen izó. Fél táv körül  jött a "box utca", várt az én Drágám. Már épp ideje volt, mert nagyon fáj a talp párnácskám. A cipőt már le is kellett vennem, legalább 200 m-t zokniban tettem meg, de tudtam, hogy ott a váltócipő. Gyors cipőcsere, magamba nyomtam müzlit, sót, magnéziumot, ittam izót, vizet. Lehet, hogy soknak tűnik, de egy-két falatot és kortyot képzelj el. Leöntöttük a fejem vízzel, energiapuszi és futás tovább. Pár percet veszíthettem a kiállással. Egész jó állapotban álltam vissza, teljesen felfrissülve. A lábam örült az új cipőnek. Belehúztam. Lassan utolértem, aki lehagyott, majd egy kicsit előzgettem. Bekapcsoltam a zenét is pár kilométerre, de hamar felidegesített, úgyhogy mellőztem inkább.

Jött még két frissítőpont, két box utca, két energiapuszi. Szuper volt a mentő robogó jéghideg frissítője, örök hála neki. Az utolsó kiállást egy kicsit benéztük, mert minden mobil frissítésem elfogyott és a 27. km-nél lévő box utca távolinak tűnt. Itt éreztem az első kétségbeesést frissítő nélkül és kimerültséget. Lassultam, majd belesétáltam. Előttem kb száz méterre volt két futó, őket próbáltam beérni. Tűzött a nap, a forróság jött felülről és a talaj felől is. Hamar kiment belőlem minden ásványi anyag, elkezdte a kézfejem visszatartani a vizet, a sírás rám tőrt, de újra futnom kellett, hogy vége legyen és ne töltsek több időt a napon. Végre megláttam integetni a párom. Van Isten! Feltankoltam az utolsó kilométerekre, energiapuszi. Letettem az ivózsákom. Már csak 3 km. Menni fog.

Egy strandon át vezetett a biciklis út az utolsó kilométereken, tele emberekkel. Csak, hogy érzékeltessem milyen meleg volt. Egyes tó felé sétáló emberkén látszott, hogy nincs magánál a hőségtől, kóvályogtak, mint egy zombi, az arcukról semmi értelem nem derengett, mi meg kerülgettük őket futva. Ennyi. 40 fokra emelkedett a hőmérséklet, ennyit mutatott az autó hőmérője. Végre meghallottam a hangosbemondót, ahol a beérkező futók rajtszámát olvasták be lelkesen. Már csak pár méter, egy utolsó erőbedobás. És megcsináltam! El sem hiszem!

Sajnos az órámat véletlenül lenyomtam menet közben, úgyhogy 1,5 km kimaradt az elemzésből. Ami azt jelenti, hogy 4 óra alatt teljesítettem a 29,5 km-es távot.

Konklúzió

Az érdekes az volt, hogy nem tűnt, hosszabbnak a táv lelkileg, mint amennyiket már futottam. 2x15 km-re osztottam fel gondolatban. A 27. km-nél éreztem, hogy elvesztettem az összes energiámat, jól jött az utolsó etap, nem ment volna nélküle. Nagyon rendben voltam fejben, egyszerűen végig élveztem az egészet. Alig néztem az órámat. Repkedtek a kilométerek. 5, 13, 22, 27 és vége. Volt, hogy beszélgettem, ha mellém ért valaki, de leginkább magamba szálltam.

Voltak emlékezetes pontok, amit lefényképezett az agyam. :)

- Az első emelkedő, amit már messziről lehetett látni.
- Egy alacsony, csinos lány, bringás kísérővel, aki azt mondta, soha nem futott még. 5 km-nél cseréltek a párjával. Ő bringára szállt, a párja futott. :) Aztán 17-nél láttam, már mindketten bringán ültek. ;)
- A végtelen hosszú, szántóföld melletti futás.
- A frissítő pontok és energiapuszik.
- Egy bringás kísérő, aki nem messze tőlem akkorát esett, hogy az arcából és könyökéből ömlött a vér. Jött a mentő. A párja teljesen összeomlott, menet közben kellett egy kicsit vigasztalni, mert pityergett. Én is rákezdtem.
- A strandolók. Talán eltévedtem? De nem. Meglátok a távolban egy futót.
- A szép Velencei-tó, a mentő robogó hideg frissítővel.
- A 27. km. Hol a box utcám a frissítővel? Sírok! Még 3 km! Megy ez!
- Nagy, magas, súlyos futót értem be, még a sétáját is nehezen követtem. Kimerültem.
- Meghallom a hangos bemondót, már csak pár méter. Célkapu. "A 126-os versenyző érkezik! Tapsot neki!"  Végre vége.
-  Sorbanállás hosszú percekig a tűző napon a befutóéremért.
- A sérüléseim. A lábujjaim tele lettek vízhólyagokkal. Mivel sportmelltartóban futottam, az ivózsák sebesre dörzsölte a derekamat.


 
Köszönöm a lehetőséget a szervezőknek, az önkénteseknek a frissítést, a mentő robogónak a jelenlétet és a hideg vizet.

Örök köszönet, hála és szerelem a páromnak, aki nélkül ez nem sikerült volna. Ösztönzött, biztatott, segített és hitt bennem!
 
30 km. Az enyém vagy! Most elfáradtam!
 



Hogy tetszett? 5.0/1

Pin It



Talán ez még érdekelhet:
Kategória: SportolOK | Dátum: 2015 » Szeptember » 2Megtekintések száma: 690 | Hozzászólások: 0 | Címkék: 30 km, Velence Szupermaraton, 30, Velencei-tó

Mit gondolsz erről?
avatar
Mentés